Aktuális

 

2008. november 24-én este hétkor a Merlinben Pető Andrea közreműködésével mutatja be a Nyitott Könyvműhely Jacqueline van Maarsen Barátnőm Anne Frank cimű kötetét.

A rendezvényre a belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várunk.

meghivo

December 11-én, kedden délután 4 órakor a Hanuka Nap az Arénában
rendezvényen a 'Zsidó Nő' címmel Lancz Éva, a WIZO elnöke Heller Ágnes
filozófussal, és Pető Andrea történész-szociológussal beszélget - többek
között annak kapcsán, hogy megjelent a 'Gender-Memory-Judaism' című, a
tavalyi Bét Debora konferencián elhangzott előadásokat bemutató kötetünk.

A kötetről bővebben:

http://www.gabrieleschaeferverlag.de/4639.html

A rendezvény:

http://www.mazsike.hu/uj/1211_hanukanapazarenaban_karnbevalihangulattal.html

Régebben

 

Női megillaolvasás az Esztertáska vendégeivel március 4-én vasárnap, 16 órakor a
Bálint házban.
A Pesti Izraelita Nőegylet Leányárvaházának 1946-ban kiadott Megillájából olvassuk Eszter történetét, majd napjaink feminista kommentárjainak segítségével keressük a mi olvasatunkat.

Aki szeretne kicsit készülni rá, annak az alábbi oldalakat javasoljuk:

http://www.tanach.org/special/purim/purimq.htm
http://www.daat.ac.il/daat/english/tfila/frimer2.htm
http://www.zeek.net/603purim/index.php?page=2
http://www.jew-feminist-resources.com/
http://bridgesjournal.org/

Mindenkit szeretettel várunk,

Eszterek

 

2006. december 21. 20.00 óra

Magyarország jelen pillanatban egyetlen működő zsidó nőszervezete
(azaz az Esztertáska Alapítvány) évadzáró ros hódesi bulit rendez a Bálint Házban.


Az év leghosszabb éjszakáján együtt gyújthatjuk meg a hetedik hanukkai gyertyát, és megoszthatjuk egymással az Esélyegyenlőség évére (2007) tervezett program-ötleteinket.

Mindenkit sok szeretettel várunk:
Az Eszterek

 

Pályázati felhívás

A "Diversities. Bet Debora in Budapest. 4th Conference of the European Jewish Women, Activists, Academics and Rabbis. 23-27 August, 2006, Central European University, Budapest."
konferenciát társrendező Esztertáska Alapítvány pályázati felhívást tesz közzé fiatal iparművészek számára.


A pályázat tárgya: fűszertartó (beszamim) tervezése, készítése és bemutatása.

A fűszertartó nőknek készüljön, legyen használható, és megformálásában, szimbólumrendszerében utaljon a nőiségre, és/vagy Budapestre.

A benyújtás helye, határideje: (tárgy, illetve tárgyleírás, koncepció angol nyelven. max. 5 oldalon):
2006. július 31., Bálint Zsidó Közösségi Ház

Az elkészült műveket a konferencia szombat-búcsúztató rendezvényén kiállítjuk, s a legsikeresebb alkotások készítőinek lehetőséget biztosítunk arra, hogy a tárgyhoz kapcsolódó gondolataikat rövid prezentáció keretében megosszák a konferencia közönségével.

A legsikeresebb három tárgy készítőjét jutalomban részesítjük, s a konferencia végeztével lehetőséget biztosítunk arra, hogy tárgyaikat a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményében megőrizzük.

További információ: fuszertarto@freemail.hu

A fűszertartó (beszamim)

A zsidó tradícióban a heti ünnepnap, a szombat búcsúztatását (havdala) gyertyafénnyel, borral, és jó illattal teszik ünnepélyessé.
A mirtusz, fahéj, szegfűszeg stb. keveréket leggyakrabban áttört mintázatú fűszertartóban helyezik el, melyet mindenki felemel és megszagolgat.
A fűszertartónak nincsen előírt, meghatározott anyaga, formája, ezért nagyon sokféle alakban ismert.
Legelterjedtebb változat a torony-alakú, melyet az Énekek Éneke egy verse alapján készítenek:
"Orcái mint fűszeres virágágyak, illatszerekkel teli tornyok." (5:13)