Esztérium

Az Esztérium az Esztertáska Alapitvány által létrehozott virtuális zsidó női múzeum. Gyűjteményünkben gyűjtünk - virtuálisan - mindent, ami a zsidó nők életének vizuális és tárgyi emléke.

Ezeket a tárgyakat a gyűjtemény menüpontban fényképpel, leirással közzétesszük. Itt olvasható azt is, hogy az eredeti, valódi tárgy hol, kinek a gyűjteményében található.

A már múzeumokban lévő tárgyak mellett Alapitványunk gyűjti mindazokat a tárgyakat és emlékeket, melyek zsidó női történeteket hordoznak, illetve amelyeket zsidó nők késztettek, használtak, stb.

Nagymama szobája programunkban a zsidó nők tárgyi környezetének feltérképezésére teszünk kisérletet. Ennek során teljes lakásberendezéseket dokumentálunk fényképekkel és adatlapokkal. A berendezési tárgyak egyes darabjai megjelennek a gyűjtemény tárgyai között is.

A kiálljtás menüpontban az összegyűjtött tárgyak többféle értelmezési-bemutatási lehetőségét mutatjuk be. Egyes tárgyak természetesen több kiálltásban is szerepelhetnek - többféle arcukat mutatva a zsidónői múlt iránt érdeklődőknek.

A gyűjteményt a Tőlünk menüpont Tereink és Koraink rovatai egészitik ki, melyekben Budapest zsidó női topográfiáját, valamint a magyarországi - jelenleg még elsősorban pesti - zsidó nők történetének kronológiai adatait gyűjtjük.

Ha munkánkban tárgyakkal, ötletekkel, adatokkal, önkéntes munkával vagy bármi egyébbel támogatna, kérjük jelezze az info kukac esztertaska.eu vagy a sosana kukac freemail.hu cimen.

 

Érdeklődését köszönjük.

 

Feltöltés alatt!