Home

Miért éppen Eszter Táskája?

Mert szeretnénk ezúttal Eszterre - az Eszterekre - irányítani a reflektorfényt. A purimi elbeszélésnek vitathatatlan heroinája ő, miközben a hétköznapi történelem mégis élénkebb fantáziával rajzolta meg a férfi szereplőket, különösen a gonosz Hámánt, akinek a nevét még egy táska formájú süteményben is megörökítette. Eszterről, vagyis a nőről (is) szól ugyan a történet, közben fogalmunk sincs róla, hogy hogyan látta, miként élte meg a vele történteket ő maga.

A zsidó tradíció erősen kötődik a múlthoz, a történelemhez, de a történelemben a nők szerepe eddig még nem kapott kellő figyelmet. Napjainkban szerte a világon zsidó nők keresik helyüket, szerepüket és lehetőségeiket saját, zsidó hagyományaikban, a férfiközpontú zsidó múltban.

Zsidó nőcsoportunk, az EszterTáska feladatául tűzte ki, hogy a zsidó nők történetét kutassa, és a zsidó vallás és kultúra értékeit női szempontból is láthatóvá tegye.

Csoportunkban négy kutató, egy történész (Pető Andrea), egy levéltáros-muzeológus (Toronyi Zsuzsanna), egy irodalomtörténész (Pécsi Katalin) és egy kulturális-menedzser-társadalomkutató (Gazsi Judit) dolgozik. A csoport 2001 januárjában, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, folyóiratának, a Szombatnak a mellékleteként alakult, s rovatunkban számos cikket közöltünk a zsidó nők múltjáról és jelenéről.

Az EszterTáska Alapítvány 2002. augusztus 1. óta bejegyzett alapítvány.

Gender és Jewish
2006. november
cs. m.

Diversities: eltérések, "különbözoségek" - ezzel a címmel rendezte meg negyedik konferenciáját Budapesten, az EszterTáska Alapítvány közremuködésével a Bet Debora nevu zsidó noi szervezet, augusztus 23-27-e között. Az egyesületet Lara Dämming és Elisa Klapheck hívta életre 1998-ban, Berlinben.
Mindketten tudósok és reformzsidók, sot, hazájuk reformközösségének megteremtoi: Klapheck, aki rabbinak tanult, többek között Regina Jonas, az elso noi rabbi életérol írt könyvet, Dämming pedig Bertha Falkenbergnek, a berlini hitközség elöljárójának életét kutatta. Konferenciát kétévenként szerveznek, korábban a zsidó családról kialakult sztereotípiákat, a noi rabbik szerepét, a hatalom és felelosség témáját vizsgálták, de számos egyéb, igencsak nyugtalanító problémát is felvetettek már, úgymint a homoszexuális házasságok kérdését vagy a vegyes házasságokból született nok helyzetét.

A budapesti konferencián - ahol naponta átlagosan ötven-hatvan érdeklodo regisztrálta magát - a hallgatóságot olykor maguk a meghívottak és a szervezok jelentették, ok viszont valóban "sokfélék" voltak: Ausztriától Bulgáriáig, Izraeltol Olaszországig mindenfelol érkeztek, és olyan dolgokat próbáltak körüljárni, amelyek egy országban sem tartoznak a zsidó establishment kedvencei közé. Tegyük hozzá rögtön, Magyarországon a szélesebb közvélemény még ma is úgy tekint a feminizmusra és a Gender Studies fedonév alatt futó gyanús ügyekre - pláne, ha még a zsidókhoz is köze van - mintha valamiféle kóros elhajlásról volna szó. Ez a szellemi környezet nem könnyíti meg az ismertté válást az olyan önkéntes alapon muködo szervezetek, illetve rendezvényeik számára, mint a Bet Debora vagy az EszterTáska, foleg nem a valódi, termékeny diskurzusok megindítását. Pontosabban: ezek a diskurzusok bátran, mondhatni "zavartalanul" kibontakozhatnak abban a légüres térben, amit egy konferencia jelent, a hivatalos közeg, a tágabb közösség ugyanis még csak arra sem érez hajlandóságot, hogy komolyan veheto érvekkel megpróbáljon vitába szállni szempontjaikkal, nemhogy beemelje, magáévá tegye azokat.

Az európai zsidó folyóiratokból jól ismert szerzok és a hazai alternatív zsidó közéletbol ugyancsak jól ismert arcok mellett minden bizonnyal az "izraeli feminizmus anyjaként" emlegetett Alice Shalvi volt a "húzónév". Shalvi Németországban született, majd 1950-ben Izraelbe települt: itt az elso noi rektorok egyike lett, és több szervezetet alapított. "Konzervatív zsidó feminista", olvasom róla, és megnyitóbeszédét felidézve - amelyben azt fejtegette, miképpen valósítható meg a teljes egyenjogúság ez egyetemes emberi szempontok jogán, de a zsidó no tradicionális szerepeinek felszámolása nélkül - ez valahogy teljesen világosnak tetszik. Szólt még másról is: az említett egyetemes emberi lényeg kapcsán például az arab nokrol vagy Izrael és a diaszpóra viszonyáról, egyre tágítva az értékek és felelosségek körét. Elobbi - szerinte - a zsidóság szellemi központja, ugyanakkor az utóbbiban is van lehetoségünk annál mélyebben megélni a zsidóságot, mint hogy ellátogatunk egy klezmerkoncertre. Több eloadásban taglalták a kultúrák és vallások közti párbeszéd fontosságát, ami korántsem csak a vallási vezetok feladata. Míg a Novi Sad-i Svenka Savic a multikulturális környezetben szerzett tapasztalatait osztotta meg a hallgatókkal, addig Shulamit Reinharz az amerikai zsidó noi szervezetek, a muzulmán országokban élo nok helyzetével kapcsolatos álláspontját ismertette. Szerinte ugyanis - részben személyes benyomásai alapján - a modern muszlim vagy bármely más valláshoz tartozó noknek, kulcsfontosságú szerepe lehet a vallási közösségek átformálásban, így a fundamentalista ideológiák elleni harcban. Hangsúlyozta: a nok jogaiért folytatott küzdelmet nem írhatják felül az egyéb politikai, háborús vagy vallási megfontolások. Számos beszélgetés, "helyzetjelentés" foglalkozott a nok szerepvállalásával a kelet- és közép-európai országok zsidó közösségeiben, az oktatással vagy - a módosuló hagyományokat, feminizmus és ortodoxia kapcsolatát boncolgató, Kelemen Katalin vezette eszmecsere keretében - arról, felolvashatnak-e a nok a Tórából. Ez utóbbi kérdést Valérie Rhein, egy Jeruzsálemben muködo ortodox gyülekezet példájára támaszkodva elemezte.

Sok mindenrol kellene még szólni: Sandra Lustig könyvérol, Herman Judit és Wirth Judit eloadásairól, a "noi traumák" társadalmi kibeszélhetetlenségérol, vagy akár a Toronyi Zsuzsa rendezte, egy másféle történetírás lehetoségét felvillantó, A zsidó no címu kiállításról, de említhetném Eleonore Lappin rövidke eloadását a nokrol és a zsidó sajtóról. (Az eloadások egyébként hamarosan kötetben is olvashatók lesznek, addig a www.esztertaska.eu honlapon.) Ám mindenekelott arról a munkáról beszélnék, amit Peto Andrea, Gazsi Judit és a többi aktivista végzett. Összehoztak egy feminista konferenciát, amely mozgalomról még ma is csak közhelyeket tudunk mondani, de ami hatalmas eredményei ellenére még nagyon messze van a kifulladástól - például épp a zsidósággal alkotott metszéspontjainak köszönhetoen.